A gyülekezeti életről ... röviden

A Torontálvásárhelyi Református Egyházközség a Szerbiában szolgáló Református Egyház, Bánáti Egyházmegyéjének egyik legnagyobb gyülekezete. Tagjainak száma meghaladja az 1600-at, ami vajdasági viszonylatban mamutgyülekezetnek számít.

A gyülekezet aktív tagjainak száma azonban sokkal kisebb, vannak sajnos olyan egyháztagjaink is, akik csak gyermekük megkeresztelésekor, konfirmálásakor, házasságkötéskor és – na adj Isten – temetéskor jelennek meg.

Vasárnapi istentiszteleteinken átlagban 100 – 120-an vannak jelen, s ez a szám csak akkor ugrik meg, amikor keresztelő, vagy valamilyen ünnepi istentiszteletet tartunk. A sátoros ünnepeken a templomban megjelenő hívek száma meghaladja a 300-at. Imádságainkban arra kérjük Istent, hogy tegye meg azt, amire mi emberek képtelenek vagyunk, plántáljon hitet gyülekezetünk minden tagjának szívébe, hogy mint a szarvas a forrás friss vize után ők is úgy epedjenek Isten életet adó Igéje után. Ámen.

A vasárnapi Istentiszteleten kívül (mely 9,30 órakor kezdődik) szinte minden nap van valamilyen gyülekezeti alkalmunk, amelyeket a gyülekezetünk tagjai látogathatnak.

· Minden nap (szombat kivételével) reggeli istentiszteletet tartunk 7,30 órai kezdettel. Ezekre az alkalmakra legfeljebb tízen jönnek el.

· Hétfőn presbiteri bibliaórát tartunk, melynek célja az, hogy a gyülekezet presbitériuma egy olyan, Igén alapuló, képzésben részesüljenek, mely szolgálatukban a gyülekezet hasznára válhat.

· Kedden este „beszélgetős” bibliaórát tartunk, mely alkalomra a fiatal házasok, és a gyülekezet fiatalabb korosztálya jár. Lehetőséget szeretnénk nyújtani ezzel az alkalommal azoknak, akik vasárnapi istentiszteleti rendünket túl merevnek gondolják. Kötetlenebb, szabadabb légkörben tartunk áhítatot és beszélgetünk egy bizonyos időszerű témáról, egy-egy bibliai Ige fényében. Reméljük, hogy gyülekezetünk tagjai, fiatalok és idősebbek is a jövendőben jobban ki fogják használni ezt a gyülekezeti lehetőséget.

· Szerdán gyülekezeti bibliaórára gyűlnek össze a hívek, leginkább az idősebb korosztály. Egy-egy sorozatot tűzünk ki magunk elé és alkalomról-alkalomra más-más, a sorozathoz kapcsolódó témát dolgozunk ki. Ilyen volt a már befejezett: „Jézus csodái” sorozat, vagy az éppen folyamatban lévő „Istentiszteletünk elemei” elnevezésű sorozatunk. Nagy örömmel mondom, hogy az idősebb jelenlevők is bekapcsolódnak a beszélgetésbe, kérdéseikkel illetve észrevételeikkel, ezzel értékes visszajelzést adva a lelkészeknek.

· Csütörtökön a konfirmációra készülő ifjak felkészítésével foglalkozunk. Idén 22 konfirmandusunk van. A régi idők számadataihoz hasonlítva, ez a szám elszomorító. Hol vannak a régi napok, amikor ötvennél is több ifjú konfirmált egy évben? A mai világban élve azonban, ha nem is kielégítő ez a szám, mégis a jövő gyülekezetet látjuk bennük. Isten áldja meg készülésüket, tanulásukat és fogadalomtételük megtartásában adjon erős hitet és kitartást.

· Pénteken két bibliaórát is tartunk. Örömünkre, és Isten dicsőségére legyen, sikerült két ificsoportot elindítani. A Kis-Ifi és a Nagy-Ifi csoportokba járó gyermekek örömmel lépik át gyülekezeti termünk küszöbét. Adja Isten, hogy gyarapodjanak számban és hitben is.

· Nemrégen indult, illetve újult meg a kézimunkacsoport is. Hölgyeink nemzeti hagyományaink ápolásával is jelen vannak a gyülekezetben. Mindazonáltal, minden kézimunkai összejövetelt rövid áhítattal zárnak. Isten áldja meg kezüket és szívüket.

Ezen kívül szót ejtenék a gyülekezeti lapunkról is, mely minden Úrvacsorás alkalmunkra megjelenik. A Nyitott Ajtó – mert ez a neve – amikor megjelenik, 150 – 250 példánya el is kel. Híveink örömmel olvassák gyülekezeti lapunkat és ez a szerkesztők minden fáradságát megéri.

2010. december 8., szerda

2010. november 17., szerda

ANYAORSZÁGI LÁTOGATÓK



Anyaországi látogatók Torontálvásárhelyen
Örömmel fogadtuk a hírt, hogy november 11-én gyülekezetünkbe magyarországi vendégek fognak érkezni. Belgrádtól néhány kilométerre élve, nem mindennapos, hogy fontos magyarországi személyiségek látogatnak meg. Ez egyfelől azért van, mert általában a Belgrádba látogató anyaországi politikusok és közéleti személyiségek, elkerülik eldugott és a főúttól félreeső lakhelyünket, másfelől pedig annyira délen fekszik településünk, hogy elég ritkán veszi rá valaki magát, hogy a Magyar fővárosból hozzánk leutazzon.
Ezeket a szavakat és indokokat hazudtolta meg a november 11-én hozzánk látogató küldöttség. Megtisztelő volt, hogy noha rövid ideig, alig másfél órát töltöttek nálunk, vendégül láthattuk Szászfalvi László urat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárt. Kíséretében itt volt Kiss András kabinettitkár is valamint ez alkalommal ellátogatott hozzánk a Magyar Köztársaság Belgrádi Nagykövetségéről Szilágyi Balázs misszióvezető-helyettes úr is.
Beszélgetésünk során arra is fény derült, hogy Szászfalvi László államtitkár úr, református lelkészi szolgálatot végzett a politikai mandátumvállalása előtt. Ez abból is érezhető volt, ahogyan érdeklődött a torontálvásárhelyi, ill. más, Vajdaságban élő református gyülekezet élete és szolgálata iránt. Örömmel hallottuk, hogy az anyaország gondolatban, de cselekedettel is segítséget kíván nyújtani a szórványsorban élő, és ilyen helyzetben identitását megtartó magyarságnak és reformátusságnak.
Az államtitkár úr arra figyelmeztetett, hogy bárminemű támogatás elnyerésének érdekében, a gyülekezetekben, egyházmegyék szintjén is, valamint országos egyházi szinten olyan komoly, átgondolt és működőképes projektumokat kell kidolgozni, amelyek indokolttá teszik a magyarországi támogatást.
Vendégeink megtekintették templomunkat, az új parókiát, a felújított gyülekezeti termet. Röviden szóba elegyedtek az éppen csigatésztát pödrő asszonyokkal is.
Végül, a napirendjük sűrű beosztása miatt, valamint a temetési szolgálat miatt, amiről késnem nem illett, egymás életére, családjára és szolgálatára Isten gazdag áldását kérve elváltunk egymástól. Mi folytattuk a mindennapi gyülekezeti teendőinket, a látogatóink pedig Bánát más települései felé irányították „szekerük rúdját”.
Örömmel és szeretettel voltunk együtt, reményünk van afelől, hogy a Mindenható máskor is készít nekünk ilyen alkalmakat.






2010. október 1., péntek

Rövid történelmi áttekintés

Torontálvásárhely (Debelyacsa) település létezése az XVIII. század legvégére nyúlik vissza, amikor a mai Magyarország területéről: Hódmezővásárhely, Szentes, Gyoma és Makó vidékéről egy nagyobb telepes csoport érkezett erre a vidékre. A betelepítés 1794-ben kezdődött de nem zárult le ugyanebben az évben. Eltelt 5 esztendő, amíg a falu teljesen felépült, a lakosai feltörték az évtizedek óta parlagon hagyott alföldi földet és hozzálátott jövőjének megalapozásához. Ez időszakban új családok is érkeztek, viszont néhányan vissza is tértek az elhagyott otthonukba.
Az érkező telepesek szeme előtt pusztaság és gyom volt csupán az a hely, amit ma mi Torontálvásárhelynek nevezünk. Hihetetlen és önfeláldozó munkájukkal néhány év alatt otthont teremtettek maguknak, családjaiknak, és ha jól meggondoljuk, nekünk is. Isten áldó keze velük volt, munkájuk és fáradozásuk eredményes és gyümölcsöző lett.



A telepesek házhelynek hatalmas portákat kaptak, és minden család annyi földet a település határában, amennyit meg tudott művelni. Voltak kézműves mesterek, zenészek stb., akik vagy nem igényeltek földet, vagy csak keveset, mivel mesterségük más megélhetési lehetőségeket nyújtott.
A település szépen épült, fejlődött; csak egy fájdalma maradt az ideköltözött színtiszta magyar kálvinista (református) közösségnek: Mindenkinek volt háza, még csak Istennek nem. A született gyermekeket a szomszédos falvak német ajkú evangélikus lelkészei keresztelték, házasságkötéseik megáldására Isten áldását szintén a szomszéd lelkészek által kérték. Öt év elteltével azonban, 1794-ben Torontálvásárhelyen a református hívek befogadták első lelkészüket, Tarr János személyében. Megalakult az Egyházközség, presbitériumot választottak és elkezdődött az egyházi élet is. A presbitérium első határozatai között szerepelt egy templom építése, melyben a hívek zenghessék: „Tebenned bíztunk, eleitől fogva.”
A település központjában, olyan épület emelkedett, mely nem csak az istentiszteletnek adott helyet, hanem az oktatásnak is, valamint egy kisebb helyiségben katonai hivatal is működött – határőrvidék lévén a terület. Ide gyűltek össze a reformátusok Istent magasztalni és ide jártak tanulni gyermekeik. Ebből az időből ered az a szokás, hogy minden reggel istentiszteletet tartunk, ma már reggeli áhítatnak hívjuk. Ma már 5-10-en jönnek el, egykor azonban minden férfinak ott kellett lenni reggel a fél nyolcas katonai névsorolvasáson, mely után a templomba vonultak Istentiszteletre.
Ettől az időtől kezdve a település és az egyházközség történelme összefonódik. Nem lehet úgy beszélni az egyikről, hogy közben a másikat ne említsük. E történelmi egységnek akkor kezdett vége szakadni, amikor elkezdődött az az erőszakos szerb betelepítés, aminek következménye ma már az, hogy csak reméljük, hogy Torontálvásárhelyen a magyar lakosság több mint 50 %-ot tesz ki.
1830-ban hatalmas tűzvész pusztított a faluban, melyek a református templom is martaléka lett. A kis, nádfedeles templom leégése után az Egyházközség Presbitériuma 1833-ban döntött afelől, hogy új templomot fognak építeni, egy szebbet és nagyobbat, hogy a gyülekezet méltó helyen tudjon leborulni Ura előtt, aki oly sok csapásban is népével volt, megóvva őt a pusztulástól. Ekkor alakul ki az Egyházközségben az, hogy két gondnokot választanak, akik a templom építésének felügyeletével is megbíznak.
A templom 1838-ra készül el. A gyülekezet áldozatos munkája után fellélegezve ül le az új templom padjaiba és hálával hallgatja a mindenható örök üzenetét.
A gyülekezet tagjainak száma az évek során néha az ötezret is meghaladja. Hogy ma már csak 1600 egyháztagot számlálunk, annak több, szomorú oka is van. Előbb a betegségek és a háborúk tizedelték meg a falu lakosságát. Később az önkéntes kivándorlás, elköltözés valamint a kevés gyermek vállalása ritkított. Természetesen a háborúba a közösség fiataljait, jövőjét vitték el, ők vesztek oda. A kivándorlók is mind fiatalok voltak, így máshol nevelték gyermekeiket, unokáik már nem is tudják, hogy Torontálvásárhely hol van (Tisztelet a kivételnek.). Nem csoda tehát, hogy a gyülekezet elöregedik, a kevés fiatal, akik megmaradtak kénytelenek máshova költözni a munkavállalás miatt.
Ahogy ezt így leírtam, nagyon elszomorítónak hangzik, a számok egyértelműen egy lassú befejezés felé mutatnak. Mi azonban nem matematikusok vagyunk, hanem reformátusok. Mi lehet, hogy már nem látjuk a lehetőséget, mert mi nem sokat látunk, viszont hiszem, hogy Istennél már készen áll a megoldás, a lehetőség. Mi nem azért fogunk megmaradni, mert foggal-körömmel harcolunk érte (ha harcolunk), hanem mert Isten akarja a megmaradásunkat, hogy e vidéken legyen Igéjének és annak hirdetésének magyar református képviselője is.

334. Hatalmas Isten! Népek közé szórva
A II. Református Világtalálkozó himnusza

1. Hatalmas Isten! Népek közé szórva,
"Tebenned bíztunk eleitől fogva"!
Mikor másunk nem volt, csak könny és zsoltár,
Otthont keresve hajlékunk Te voltál.
Szólj, ötágú síp, zengj, magyar ének,
Adj hálát az ég nagy Istenének.

2. Bibliás ősök sírja fölött állva,
Találjon e nép végre önmagára;
Köszönjön meg mindent a „védő kar”-nak,
S légyen testvére magyar a magyarnak!
Szólj, ötágú síp, zengj, magyar ének,
Adj hálát az ég nagy Istenének!

3. Kegyelmes Atyánk! Népek közé szórva,
„Tebenned bíztunk eleitől fogva”!
Add: éljünk egymásért és senki ellen,
Bárhol a földön, de Isten-közelben!
Szólj, ötágú síp, zengj, magyar ének,
Adj hálát az ég nagy Istenének!

2010. szeptember 30., csütörtök

Csigakészítés - Hogy legyen miből...




Gyülekezetünk legfürgébb kezű asszonyai. Minden héten összegyülekeznek, a saját költségükön előállított levestésztát kinyújtják, vágják és apró kis csiga-forma levestésztává pödörik. Munkájukhoz türelem kell, az pedig van nekik, mert tudják, hogy minden kiló csigatészta eladásából az Egyházközséget támogatják anyagilag.




Legújabb befektetésük, hogy az eladott csigatésztából szerzett pénz segítségével az Egyházközség Vallásos Otthonának homlokzatát újították fel.
Isten áldja meg két kezüket, hogy még sokáig tudjanak ilyen áldott szolgálatot teljesíteni Egyházközségünk javára, Isten felséges dicsőségére.




video

2009. szeptember 18., péntek

Ami nálunk történik

  • A megszokott hétköznapi , vasárnapi és ünnepnapi összejöveteleink mellett igyekszünk olyan alkalmakat is szervezni, melyek megtörik életünk "egyhangúságát". Igaz, nagyon elfoglaltak voltunk, az új parókia építése és a megszokott alkalmak megszervezése mellett alig maradt idő a különlegességekre. Mégis találtunk rá időt.
Az alkalom lélekemelő volt. Az istentisztelet és az azt követő kórusfellépések ünneppé tették napunkat. Lelki eledelünk elvétele után, a test jóltartására is sor került. A bácskossuthfalviak vendégszeretetének és kitűnő konyhaművészetének igénybevétele után, mindenki lelkikeg gazdagabban és testileg gömbölyűbben térhetett haza.
  • Folytatjuk az alkalmak felsorolását a Bánáti Presbiteri konferencián való részvételünkkel.
Az Úr 2009. esztendejében a Bánáti Egyházmegye Presbiteri Konferenciája Magyarittabén került megszervezésre. Előadásokat hallgathattünk és tarthattunk. Minden jelelevő csoport vezető lelkésze egy rövid előadást tartott Kálvin János életéről, szolgálatáról ill. fontosságáról. Aztán egy-egy presbiter számolt be arról, hogy neki mit jelent a bibliaolvasás, a templom, az istentisztelet, az éneklés, a presbiteri gyűlés stb. Minden presbiteri előadást egy-egy ének követett, amit a különböző helyekről érkező presbiterek énekeltek.
Örülünk annak is, hogy nem csak a nagy gyülekezetek, hanem a Verseci Református Szórványgyülekezet is velünk volt. Értesülhettünk a szórványban élő reformátusok ill. magyarok nehéz sorsáról és a megmaradásért vívott mindennapi harcról.
Az előadások, énekek, beszámolók sorát az ittabeiek kitűnő vendégszeretetükről tanúskodó kávé és sütemény-szünetek valamint a bőséges ebéd szakította meg.
  • Nem csak vendégeskedtünk, hanem vendégül is láttunk.
Idén a Torontálvásárhelyi Református Egyházközségben, azaz nálunk szerveztük meg a Bánáti Ifjúsági Találkozót. Olyan alkalom ez, mely arra hivatott, hogy a Vajdasági Bánátban élő református fiatalok megismerhessék egymást, barátságot kössenek éps ezek a barátságok elmélyüljenek, megmaradjanak. Négy gyülekezet ifjai találkozását szerettük volna elérni. Sajnos csak két gyülekezet fiataljai lehettek együtt: Magyarittabé és Torontálvásárhely. Jóléreztük magunkat, tanultunk is, szórakoztunk is és sajnálkozva gondoltunk azokra akik nem jöttek el. Megbeszéltük, hogy ha lehet a jövőben minél többször, évente több alkalommal is találkozni fogunk.
  • Elfelejthetetlen élményben volt részünk akkor is, amikor a Budapest-Svábhegyi testvérgyülekezetünket meglátogattuk. Nem csak környezetváltozás volt a látogatásunk lényege, hanem a testvér-gyülekezeti kapcsolatunkat igyekeztük személyessé tenni. A torontálvásárhelyi látogatók a svábhegyi református családoknál voltak elszállásolva, a három napos ottlétük alatt számos programban volt részünk, amelyeken a vendéglátóink elkísértek és ez mind azt a célt szolgálta, hogy a testvérek, akiket több száz kilométer és egy önkényesen meghúzott országhatár választ el egymásra rátaláljanak egymásra és rádöbbenjenek arra, hogy sem a távolság, sem a politikai inkompetencia nem képes elválasztani azokat akik együvé tartoznak.
Svábhegyi testvéreinknek megköszönjük a vendégszeretetüket, mellyel minden pestiekről szóló kritikát eloszlattak és megcáfoltak; Istennek pedig hálát adunk az alkalomért, amelyen magyarságunkon kívül az örökkévaló Ige még szorosabbra húzta kapcsolatunkat.
Köszönjük még egyszer a Svábhegyi Református gyülekezetnek, lelkészének: Berta Zsoltnak, gondnokának: Konkoly Elemérnek, minden presbiternek és minden kedves gyülekezeti tagnak, akik minden erejükkel igyekeztek, hogy látogatásunk és ottlétünk kellemes legyen. Sikeres vállalkozás volt. Szeretettel várjuk a svábhegyieket a következő évben, hogy viszonozhassuk szeretetüket.